faforgács

A faforgács előállítására sok módszer létezik, ezek egyike – régi hobbim – a fa esztergályozása.

Nem vesztem el.. :)

2012.03.03. 20:51

Sokan érdeklődtetek, hogy "hová tűntem", és miért nem írok régóta. Jelentem, nem vesztem el, csak sajnos az elmúlt időszakban történt pár dolog, ami miatt a blog igencsak háttérbe szorult.

Persze, ez nem jelenti azt, hogy felhagytam az esztergálgatással! Amint lehetett, mentem én a műhelybe, készült sok forgács és egy-két új munka is, csak úgy a saját örömömre. Sajnos mindent nem tudok megmutatni, mert jó részüket a fotózás előtt már megkapták rokonok, barátok, ismerősök.

De hogy ne maradjatok teljesen képek nélkül, az "újabb" munkáimról készült néhány kép, később talán részletesebben is írok róluk:

 

Szegmentálás II, a váza

2010.08.23. 23:02

Mint azt az előző postban ígértem, most folytatom a szegmentálás területén tett próbálkozásaim bemutatását.

A mára már szokásossá vált internetes csavargásaim közepette akadtam a youtube-on egy videóra, melyben egy spanyol faművész mutatta be egy munkájának az elkészítését.  Első látásra beleszerettem a látványba, és fejembe vettem, hogy addig nem nyugszom, amíg legalább valami hasonlót el nem készítek.

Több hetes szabogatás, ragasztgatás (majd az elba… izé… elszabott darabok kidobása és újrakészítése) után szinte remegve álltam a padhoz. Szét fog repedni? Kitart a ragasztás? Egyáltalán: jó úton indultam el, és legalább kicsit hasonlítani fog az eredmény arra, amit látni szeretnék?

Kétségek százai közepette fogtam fel az anyagot, aggódva, hogy a hosszan kilógó anyag az első nagyoló fogásnál kivágódhat a négypofás tokmányból. Szerencsére a kezem nem szokott remegni, de azért igencsak óvatosan nyúltam a holkerkéssel a még igencsak sokszögletű forgó darabhoz. A külső felület elkészítése szerencsére viszonylag zökkenőmentes volt, de még hátra volt az üregelés.

A váza magassága majd' 30cm, és igencsak leizzadtam, mire sikerült kiüregelnem. Egyrészt - mint írtam - az anyagot csak a tokmány fogta, másrészt a munkadarab vége igencsak messze volt a felfogástól. Lünettám viszont nincs a faesztergához, tehát maradt a sok kis, óvatos fogás, a türelem, és a sűrű ima.

A felületkezelés már gyerekjáték volt, egyre finomabb vásznakkal történt felcsiszolás után paraffin-olajat, habkőporos kezelést, majd egy réteg tyvelin-lakkot kapott a váza.

Az eredményt az alábbi képen láthatjátok (kattintásra nagyobb méretben is).

 

Szegmentálás

2010.08.13. 21:50

Csavarogtam a neten és belebotlottam egy pár szegmentált alkotásba. Bár ne tettem volna :) Nagyon megtetszett, és úgy gondoltam,hogy ezt ki kell próbálni. Akkor még nem tudtam, hogy mire vállalkozom.

Az  első pár ezzel töltött óra után kérdeztem meg magamtól, hogy muszáj nekem ilyet csinálni? Hát ha már belefogtam, mondta a kisérletező énem, akkor csináljam is végig.

Az első munkám egy kis fedeles bombonier volt. Már az anyag előkészítése sem volt egyszerű, a rengeteg ragasztás-préselés és várakozás miatt. Minden sort először függőlegesen egymáshoz, majd csiszolás után  az oldalaihoz kellett illeszteni, és ragasztani.

 



Végül ez lett belőle:


 

 

 

 

 

 

 

  

Igaz az a közmondás, hogy evés közben jön meg az étvágy. Jöttek a különböző ötletek, csak meg kellett valósítani őket.
Így születtek az alábbi tárgyak:



 

Egyenlőre ennyit a szegmentálásról. Talán lesz folytatás is.

Csavarjunk a csavaron...

2010.05.01. 19:09

A kúpos koloniál
 

A koloniál oszlopok felhasználási területe elég széles körű. Van azonban egy fajtájuk, melyet általában asztali lámpák, gyertyatartók készítéséhez használnak, ez a kúpos koloniálforma.

Elkészítésének módja csak kis mértékben tér el a „hagyományos” koloniál készítésétől. A különbség csak annyi, hogy míg a normál koloniálnál az eredet átmérőt annyiszor mérem fel a munkadarabra, ahányszor kifér, a kúposnál egyszer, az aktuálisat. A felmért hossz végénél újból átmérőt mérek, azt újból hosszra mérem, és ezt ismétlem annyiszor, ahányszor kell.

A fentiekből nyilvánvalóan következik, hogy a munkadarab azon részének, ahová a koloniál kerül, kúposnak kell lennie.
A térháló megszerkesztése, és a munkadarab elkészítése a már előzőekben ismertetett módon történik.

Jó munkát és sok türelmek a készítéséhez.
Az esetlegesen felmerülő problémákra szívesen válaszolok.

Így készült...

2010.04.18. 06:45

... a koloniál asztali lámpa.

 

A koloniál

2010.04.14. 21:27

Többen kérdezték e-mailben, hogy hogyan készülnek a „csavart” koloniál lámpáim. Jöjjön hát egy rövid leírás az általam alkalmazott módszerekről, amelyet – ha a videós haverom végre méltóztatik befejezni :) – hamarosan egy rövidfilm is követ majd.

Koloniál oszlopot két módon készíthetünk: nagyüzemileg géppel, otthon meg kézzel. A gépi készítés nagyon szerszámigényes (speciális marók, célgépek), és bár fizikálisan ez a könnyebb, nekünk amatőröknek ez az elérhetetlenebb (tisztelet a kivételnek).

A kézi koloniál készítéséhez csak egy faeszterga kell, és egy pár kéziszerszám, ami szinte minden műhelyben megtalálható. És még valami: fizikai erő sok-sok türelemmel párosítva, a koloniál kimunkálásához.

A munka menete:
- megesztergálni az oszlop alapját,
- meghatározni a csavarás irányát (Hagyományosan a bal dőlésű menet az „alap”),
- megszerkeszteni és felrajzolni a kimunkálást segítő un. térhálót,
- a térháló alapján lenagyolni a munkadarabot,
- nagyolás után a felületet simítani, végleges formára dolgozni,
- a kialakított felületet kezelni.

Az első két ponttal most nem foglalkozom, kezdjük a térháló megszerkesztésével. Itt fontos szempont, hogy az anyag átmérője, és a „menet” emelkedése arányos legyen, mert csak így kapunk esztétikus, szép megjelenést.

Első lépésben a dőlés irányának megfelelően a munkadarab azon részére, ahová a csavarás kerül (balnál a tetejére), a teljes palástra berajzolok egy kezdővonalat (kezdőkör), ez lesz a kiindulási alapunk.
A kezdőkörtől az anyag átmérőjét hosszra mérem annyiszor, ahányszor az kifér, majd a méreteket végigrajzolom a palástra.
Az így nyert távokat tovább osztom hat részre (először háromra, majd megfelezem), keletkezett sok-sok, az átmérő hatodával megegyező szélességű „szelet”.
Hogy a teljes térhálót megkapjam, az eddigi vonalakra merőlegesen (az anyag hosszával párhuzamosan) húzok egy újabb kezdővonalat, majd erről kiindulva hosszában hat részre osztom a palástot, ezzel megkaptam azt a téglalap-hálót, ami a csavarás nyomvonalának felrajzolásának alapja lesz.

A kezdőkörtől indulva folyamatos vonallal összekötöm a téglalapok átlós sarkait, majd három téglalappal elforgatva az anyagot megismétlem az egészet. Így kaptam két emelkedő vonalat, az egyik a csavarás „aljának”, a másik a tetejének a helyét jelzi.

Az egyik vonalon végig befűrészelek átmérő 60-ig 10 mm. Mélyen, itt alakítom ki a koloniál alsó rádiuszát.
A másik hullámvonal mentén favésővel elkezdem domborítani a munkadarabot, felülről a befűrészelés alja felé. A domborítást úgy készítjük, hogy a véső halad a középpont felé, közben emelem a véső túlsó végét felfelé. Ez az anyag kinagyolása. Unalmas egy munkafázis. :)

A munkadarab alján vésőnyomok, az oldalán kis lapok keletkeznek. Fúrógépbe fogható fareszelővel (megfelelő átmérőjű „ujjmaró”) és lapos reszelővel besimítom a koloniál alsó és felső íveit, majd az egészet megcsiszolom. Nem egy könnyű munka, erre gondoltam, amikor a leírás elején a fizikai erőre gondoltam.

Amennyiben valamit nem elég érthetően írtam le, nyugodtan lehet kérdezni, ha tudok válaszolok.
Jó munkát és sok türelmet.

Visszatérés a kezdetekhez

2009.11.04. 20:36

Mint azt már az előzőekben leírtam, minden problémám a nejem késtartó vásárlásával kezdődött.

Az állványos NDK fúrógépet vízszintesre állítottam, befogtam két csúcs közé egy darab fát,(ráadásul szögleteset) ami valószínűleg fenyő lehetett, és egy asztalos véső vágóélével megérintettem a forgó anyagot.

Bár ne tettem volna: a véső jobbra, az anyag balra repült, de szerencsére egyik sem talált el. Persze még akkor sem tudtam, hogy hogyan is néz ki egy faesztergakés. Naívan azt gondoltam, hogy ezen igazán könnyű segíteni, keresek egy faesztergályos műhelyt, ott biztos megmutatják. Sok helyen próbálkoztam, de különböző kifogásokkal mindenhonnan kirúgtak (ennyit az emberi segítőkészségről). Végül rátaláltam Gombai Zoltán faesztergályos mesterre, aki végül elvállalt tanítványának.

Kaptam, és a mester útmutatása alapján vettem is késeket, és elkezdtem otthon is esztergálni. A fürdőszobában a szennyesláda megkapta a kitüntető „asztal” címet, erre tettem az esztergát. Jó kis móka volt: öt perc esztergálás  - fél óra takarítás.  A családi tanács hamarosan le is beszélt a hasonló akciókról, bár be kell látnom, hogy igazuk volt. :)  Amikor meghallotta a mesterem, hogy milyen körülmények között esztergálgatok, először egy jót nevetet, majd tett egy ajánlatot: vegyem meg az ő használaton kívüli faesztergáját.

A frissen vett padot levittem a nyaralóba, és amit hét közben a mester felügyelete alatt tanultam, azt hét végén a nyaralóban gyakorolgattam. Persze a kész munkát fel kellett vinnem bemutatni. Kritikát kaptam bőven (megjegyzem, rám is fért. :).

Azért senki ne gondolja, hogy a tanulás ennyire simán ment, mint ahogy leírtam. Állítom, hogy az összes létező esztergakés közül a simítókés használatát megtanulni a legnehezebb. Nekem is sok fejfájást okozott, mert a kés a helytelen tartás miatt könnyen átmegy madárba. Értsd: szárnyakra kap, és repül. Ki a kezemből. A repülés kezdetén persze azért egy jókora darabot kihasít az anyagból, csak hogy mindenkinek „jó” legyen. Az esetek többségében a munkadarabnak annyi, átváltozik selejtté. Mesterem ilyenkor azt mondta, hogy „az esztergályos beletette a kézjegyét az anyagba”.

Voltak érdekes "húzásaim", például a kész munkadarab becsiszolás. Az a bolond csiszolóvászon nem csak a munkadarabra, hanem az ujjamra is rátekeredett, és majdnem letépte. Amit ezért a mestertől kaptam, azt nem írhatom le, mert elpirulna a számítógép. Igaz, hogy megérdemeltem, de éreztem is a hatását minimum egy hétig. Nem csak a letolásét :)

A Mester természetesen minden új munkafolyamatot megmutatott, részletesen elmagyarázva, hogy mire kell odafigyelni. Ennek ellenére én azért tudtam problémákat okozni. A közmondás azt tartja: az okos a más kárán tanul. Gondolhatod, hogy én nem mindég voltam okos, sőt...  :)

Azért ma már egy kicsivel jobban megy az esztergálás, csak azt sajnálom, hogy a mostani munkáimat nem tudom a Mesternek megmutatni, mert már nincs közöttünk. Így utólag is köszönöm a belém fektetett rengeteg energiát, tanítást.

Béke poraira.

A szekrény

2009.10.22. 00:41

Mint az már az eddigi írásaimból is kiderült, nagyon szeretem a fát, és a vele való munkát. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezzel kapcsolatban semmilyen szakmai végzettségem nincs. Amit tudok, azt autodidakta módon szereztem meg. Gondolom, ez a kész munkákon meg is látszik :)

A hosszú bevezető helyett a lényegre is térhetnék. Kisebbfajta problémám akadt a szép lassan gyűlő CD/DVD lemezek tárolásával, konkrétan már nem tudtam őket hová pakolni. Jött az isteni szikra: kellene nekik egy szekrényt készíteni. Az ötlet kiváló volt, már "csak" azt kellett kitalálnom, hogy milyen formájú legyen és hogyan készítsem el. Gondoltam -én kis naiv- , hogy a forma nem lehet probléma, hiszen ott az internet.

Nosza, megtúrtam a hálót, és szinte belefulladtam a találatokba. A probléma abból adódott, hogy ami tetszett, annak az én szakmai felkészültségemmel nem mertem nekiállni, amit talán meg tudtam volna csinálni, az meg nem tetszett. Hát kérem van ez így :)

Nem volt más választásom, nekiálltam saját kútfőből... Hogy mennyi időt vett igénybe a tervezés, azt inkább ne feszegessük. :)  Mondjuk úgy, hogy nem volt egyszerű szülés, de - ha lassan is - elkészült a beméretezett terv.


Boldogan vonultam be a műhelyembe, hogy nekiálljak a kivitelezésnek. Na akkor kaptam a tervemtől az első pofont. A meglévő faanyag méretei nem adták ki a számított méreteket. Ugyebár teljesen egyértelmű, hogy erről nem én tehetek, hanem a tervrajz, hiszen „neki” kellett volna már tervezés közben figyelmeztetnie a hibára. Ugye ezzel mindenki egyetért?! :)

A méretek kijavitása után kezdödhetett az első fázis az anyag méretrevágása, utána pedig a gyalulás. Ez igazán simán ment, csak a gyalugép ékszija szakadt el. A többi bakit nem mesélem el, mert nem akarom a gépeimet kellementlen helyzetbe hozni még akkor sem, ha “ők” az okai mindennek :)

Végül ha nem is zökkenőmentesen, de elkészült a nagy mű. Anyaga amerikai dió. A kis szekrény koloniálja kézi faragással készült, a nagyé gépi koloniál, csiszolás után mindkettő parafinolajjal és tyvelin lakkal van kezelve.

A leírtak után, ugye nem tűnik véletlennek a döntésem: a továbbiakban maradok inkább a faesztergálásnál. :)

Így készült...

2009.09.10. 22:06

Még régebben kezembe került egy szép dió-anyag, ismerősöm pedig rábeszélt, hogy készítsek belőle egy asztali lámpát. "Ingyen" nem dolgozunk, így amíg én esztergálgattam, ő kénytelen volt filmezni. :)  (Gondolom, nem kétséges, hogy melyikünk munkája lett szebb, szemet gyönyörködtetőbb! :D )

A felület kezelését csiszolás után carnabau-viasszal végeztem, ez az a „barna kő”, amivel a film vége felé „simogatom” az anyagot. Erről a viaszról csak annyit, hogy egy nagyon kellemes, selymes, meleg felületet ad, miközben kellemesen kiemeli a fa természetes erezetét.
 

Adblock

 

Tanulás (megjegyzem, még most is tart)

2009.09.06. 21:45

Mint azt az előzőekben írtam, volt egy esztergám (na jó, kis jóindulattal esztergának nevezhető tárgyam), de nem értettem hozzá. Könyvből nehéz az ilyesmit megtanulni, elkezdtem hát műhelyeket nézegetni, lehetőleg olyat, ahonnan nem „vágnak ki” egy érdeklődő hobbistát (volt rá példa).

Hosszas keresgélés után tévedtem be a Mária utcába, Gombai Zoltán esztergályosműhelybe. Zoli bácsi (tisztelet az emlékének) mestere, sőt: művésze volt a fának. Rengeteget tanultam tőle, gyakorlatilag amit tudok, azt mind neki köszönhetem.

Két éven keresztül szinte minden délutánomat Zoli bácsi műhelyében töltöttem, ellesve egy-egy mozdulatot, fogást, "trükköt".

Volt egy használaton kívüli padja, rábeszélt, hogy vegyem meg. Ma is ezen a régi, de stabil padon dolgozom. Volt egy kis nyaralónk Gárdonyban, hét végén ott gyakorolgattam, amit hét közben tanultam Zoli bácsitól. Első önálló munkám egy kézzel készített kis koloniál lámpa volt, még ma is megvan.


 

Ha fával dobálnak...

2009.09.03. 01:00

Na jó... Nem dobáltak, csak kaptam nemrég egy darab szép, száraz, anyagot.

Nem tudtam neki ellenálni, egyszerűen meg kellett esztergálnom.. :) A képen láthatjátok, hogy mi lett belőle (szerencsére nem fogpiszkáló)

A kezdetek

2009.09.03. 00:40

Nyitó postnak egy kis történelem, mert mint tudjuk, minden a nők miatt van…

Jó 30 éve történt, hogy kedves feleségem betévedt a budapesti Nagykörúton lévő Kátay-vasüzletbe, ahol az emberek igencsak hosszú sorokban álltak: az NDK multimax fúrógéphez késtartó érkezett. Akkoriban az ember általában nem azt vett, amit akart, hanem ami éppen volt a boltban, így a feleségem is hazahozott egyet, hátha jó lesz valamire. 
Vesztemre.

Mondanom sem kell, hogy fogalmam sem volt még akkor a faesztergálásról (azt sem tudtam, hogy milyen egy esztergakés), de érdekelt a dolog. Tanulni sohasem szégyen, ezért… 
… no, de a mesteremről majd egy másik, külön postban írok.