faforgács

A faforgács előállítására sok módszer létezik, ezek egyike – régi hobbim – a fa esztergályozása.

Szegmentálás

2010.08.13. 21:50

Csavarogtam a neten és belebotlottam egy pár szegmentált alkotásba. Bár ne tettem volna :) Nagyon megtetszett, és úgy gondoltam,hogy ezt ki kell próbálni. Akkor még nem tudtam, hogy mire vállalkozom.

Az  első pár ezzel töltött óra után kérdeztem meg magamtól, hogy muszáj nekem ilyet csinálni? Hát ha már belefogtam, mondta a kisérletező énem, akkor csináljam is végig.

Az első munkám egy kis fedeles bombonier volt. Már az anyag előkészítése sem volt egyszerű, a rengeteg ragasztás-préselés és várakozás miatt. Minden sort először függőlegesen egymáshoz, majd csiszolás után  az oldalaihoz kellett illeszteni, és ragasztani.

 



Végül ez lett belőle:


 

 

 

 

 

 

 

  

Igaz az a közmondás, hogy evés közben jön meg az étvágy. Jöttek a különböző ötletek, csak meg kellett valósítani őket.
Így születtek az alábbi tárgyak:



 

Egyenlőre ennyit a szegmentálásról. Talán lesz folytatás is.

A bejegyzés trackback címe:

https://faforgacs2.blog.hu/api/trackback/id/tr612220301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gurfa 2010.08.17. 23:35:08

Kedves Faforgács!
A korábbi munkáidból, némelyikét volt szerencsém személyesen is látni. Elmondhatom, eddig is nagyon szép, és igényes munkákat készítettél. Ám a mostani képeket nézve, azt látom, hogy egy új irányzat felé kacsingatsz, mert a régi szép formákat, új technikával teszed még szebbé. Gratulálok, és sok sikert a további alkotásokhoz.
Üdvözlettel,
gurfa

faforgacs 2010.08.18. 17:07:27

Kedves Gurfa.!
Köszönöm a dicsérő szavakat.Gondolom az uj irányzat alatt a szegmentálást értetted.igazad van valóban tetszenek a
szegmentált munkák,de még csak tanulgatom a készítésüket.
Köszönöm a gratulációt, a későbbiekben igyekszem rászolgálni.
üdvözlettel:faforgacs

brutus1 2010.08.20. 17:14:08

Szia faforgács!
Gratulálok! nagyon szépek ezek a munkák. Gyönyörűen kidolgozva és szemgyönyörködtető formák. Ami az alapját illeti, az nagyon ismerős volt számomra. Ha emlékszel a szegmentálás tömbösítés topikban arra a kis példavázára, az úgy harminc évvel ezelőtt készült,és megtervezve került ragasztásra,azért voltak rajta a minták körbe, és nem egyoldalasan. Nem ennek az értékét szeretném lebecsülni, csak arra szeretnék célozni, hogy már az internet előtt is volt élet a világon.
Munkáid és Irántad tisztelettel: brutus

faforgacs 2010.08.20. 17:39:27

Szia brutus1!
Köszönöm, hogy megnézted a munkáimat.Örülök annak is, hogy tetszettek.Nem értem egészen,hogy a felemlített példáddal
mire akartál utalni,de biztos bennem van a hiba.
Remélem, hogy a jövőben is látogatni fogod a blogomat, és elmondod véleményedet.
üdvözlettel:faforgacs

brutus1 2010.08.20. 20:51:52

Szia faforgács!
Bocsi! Csak arra akartam utalni, hogy amikor ugyanazt az alapragasztást láttad, egy picit másképp, nem magamutogató,. hanem szerény megjelenési formák közt, akkor te sem vetted észre a benne rejlő lehetőségeket. Ehhez az internet kellett, ahol felhívták rá a figyelmedet. Sőt, (és most semmi bántás vagy hátsó gondolat nélkül) azt írtad, hogy intarzia vagy festés is lehet.
Amikor itt megláttad, leírással, képekkel, akkor viszont megtetszett! Ami nem baj, és itt látszik a reklám ereje!
Bocs.remélem nem bántottalak meg, azt semmiképp nem szeretném!
Tisztelettel: brutus1

faforgacs 2010.08.20. 22:07:07

Kedves brutus.
Szó sem volt sértődésről,nem is azt írtam.Egyszerűen nem esett le a tantusz.
Így már világos,köszönöm az útbaigazítást és a magyarázatot.
üdvözlettel: faforgacs