Mint azt már az előzőekben leírtam, minden problémám a nejem késtartó vásárlásával kezdődött.

Az állványos NDK fúrógépet vízszintesre állítottam, befogtam két csúcs közé egy darab fát,(ráadásul szögleteset) ami valószínűleg fenyő lehetett, és egy asztalos véső vágóélével megérintettem a forgó anyagot.

Bár ne tettem volna: a véső jobbra, az anyag balra repült, de szerencsére egyik sem talált el. Persze még akkor sem tudtam, hogy hogyan is néz ki egy faesztergakés. Naívan azt gondoltam, hogy ezen igazán könnyű segíteni, keresek egy faesztergályos műhelyt, ott biztos megmutatják. Sok helyen próbálkoztam, de különböző kifogásokkal mindenhonnan kirúgtak (ennyit az emberi segítőkészségről). Végül rátaláltam Gombai Zoltán faesztergályos mesterre, aki végül elvállalt tanítványának.

Kaptam, és a mester útmutatása alapján vettem is késeket, és elkezdtem otthon is esztergálni. A fürdőszobában a szennyesláda megkapta a kitüntető „asztal” címet, erre tettem az esztergát. Jó kis móka volt: öt perc esztergálás  - fél óra takarítás.  A családi tanács hamarosan le is beszélt a hasonló akciókról, bár be kell látnom, hogy igazuk volt. :)  Amikor meghallotta a mesterem, hogy milyen körülmények között esztergálgatok, először egy jót nevetet, majd tett egy ajánlatot: vegyem meg az ő használaton kívüli faesztergáját.

A frissen vett padot levittem a nyaralóba, és amit hét közben a mester felügyelete alatt tanultam, azt hét végén a nyaralóban gyakorolgattam. Persze a kész munkát fel kellett vinnem bemutatni. Kritikát kaptam bőven (megjegyzem, rám is fért. :).

Azért senki ne gondolja, hogy a tanulás ennyire simán ment, mint ahogy leírtam. Állítom, hogy az összes létező esztergakés közül a simítókés használatát megtanulni a legnehezebb. Nekem is sok fejfájást okozott, mert a kés a helytelen tartás miatt könnyen átmegy madárba. Értsd: szárnyakra kap, és repül. Ki a kezemből. A repülés kezdetén persze azért egy jókora darabot kihasít az anyagból, csak hogy mindenkinek „jó” legyen. Az esetek többségében a munkadarabnak annyi, átváltozik selejtté. Mesterem ilyenkor azt mondta, hogy „az esztergályos beletette a kézjegyét az anyagba”.

Voltak érdekes "húzásaim", például a kész munkadarab becsiszolás. Az a bolond csiszolóvászon nem csak a munkadarabra, hanem az ujjamra is rátekeredett, és majdnem letépte. Amit ezért a mestertől kaptam, azt nem írhatom le, mert elpirulna a számítógép. Igaz, hogy megérdemeltem, de éreztem is a hatását minimum egy hétig. Nem csak a letolásét :)

A Mester természetesen minden új munkafolyamatot megmutatott, részletesen elmagyarázva, hogy mire kell odafigyelni. Ennek ellenére én azért tudtam problémákat okozni. A közmondás azt tartja: az okos a más kárán tanul. Gondolhatod, hogy én nem mindég voltam okos, sőt...  :)

Azért ma már egy kicsivel jobban megy az esztergálás, csak azt sajnálom, hogy a mostani munkáimat nem tudom a Mesternek megmutatni, mert már nincs közöttünk. Így utólag is köszönöm a belém fektetett rengeteg energiát, tanítást.

Béke poraira.